Az Erdélyre oly specifikus fás legelőkről számos tanulmány bebizonyította, hogy úgy ökológiai, mint társadalmi-kulturális szempontból értékesebb területet képeznek a pusztán famentes legelőkkel szemben. A közelmúltban, az ilyen, csak erre a tájra jellemző fás legelők, leginkább emberi beavatkozásoknak is köszönhetően, nagyrészt eltűntek, vagy átalakultak, egyszerű legelőkké, mezőgazdasági területekké.
Többek között az ilyen, és hasonló tájak eltűnése is vezetett, a természet sokszínűségének a csökkenéséhez. Egy legelő diverzitása a fák eltűnésével, nagymértékben megfogyatkozik, hiszen a fák gyökereikkel, lombkoronájukkal és árnyékukkal, újabb mikro-ökoszisztémákat hoznak létre. Ugyanakkor eltűnik a táj mozaikos jellege, ami fajszám csökkenéshez is vezet.
A fák jellemzően néhány fokkal hűsítik közvetlen környezetüket, ilyen mód kisebb léptékben a táj mikroklímáját is megváltoztatják. Ezeknek köszönhetően, a változatos életterekben más és más növények és állatok jelennek meg. A fás legelők talaj összetétele eltérő, a famentes területekéhez képest, hiszen a fákkal együtt élő mikroorganizmusok folyamatosan ásványokat és egyéb tápanyagokat szabadítanak fel, melyek az évszázadok során felhalmozódtak a talajban, illetve csökkentik a talajeróziót is és árnyékot biztosítanak a haszonállatoknak.
Tekintettel arra, hogy a fás legelők, európai viszonylatban, egyedülálló látványt nyújtanak nagy érdeklődés mutatkozik irányukba, úgy tudományos, mint turisztikai szempontból. A szinte csak Erdélyre jellemző élőhely, ideális célként szolgálhat, a természet felfedezőinek, túrázóknak, vagy éppen kerékpáros túráknak egyaránt. Ugyanakkor az ilyen fás legelők megléte klíma és környezetbarátnak számít, amelyet az Európai szabályozás kiemelten anyagilag is támogat.
Mindazonáltal, a már meglévő öreg fák, kiváló alapanyagként szolgálhatnak, egyéb területek erdősítésére, hiszen évszázados túlélésük azt bizonyítja, hogy olyan génkészlettel rendelkeznek, melynek köszönhetően, ellen tud állni, az évszázadok során megjelenő úgy természeti, mint antropológiai hatásoknak.
Egyesületünk a Székelyhodosi Közbirtokosság tulajdonában levő terület (lásd alábbi műholdas térkép) ökológiai értékének feljavítását tűzte ki célul, azáltal, hogy fás legelőt alakítunk ki a jelenleg mintegy 200 hektárnyi famentes legelő helyén. Korábbi katonai térképek bizonyítják, hogy a szóban forgó terület a múltban fás legelőként szolgált, amelyről az elmúlt 100-120 évben eltávolították a több százéves faállományt, így munkálataink ökológiai helyreállításnak tekinthetők.
Munkaterv:
A tervezet kezdeti szakaszában, 2020 októberén, a vegetációs periódus lejárta után, mindegy 500 kocsánytalan tölgyet (Quercus petraea) szándékozunk elültetni, a székelyhodosi legelő 20 hektárnyi területén. Ez azt jelenti, hogy hektáronként, 25 facsemete kerül elültetésre, ezáltal szigorúan betartva a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) legelőkre vonatkozó előírásait. A tölgyeket 3.5m kerületű kerítéssel védjük meg, úgy a vadállománytól, mint a legelő haszonállatoktól. A csemeték túlélési esélyének növelése érdekében, földlabdás csemeték kerülnek elültetésre, amely lehetővé teszi az őszi ültetést is. Ezek fejlődését minimum 6 éven keresztül évente több alkalommal megvizsgáljuk, szárazság esetén öntözzük, és ha szükség van rá, a kihalt csemetéket pótoljuk. Ezen helyreállítási munkálatok megőrizik a terület legelő jellegét és ugyanakkor megnövelik az ellenállóképességét, mozaikos jelleget hozva létre, és egy gazdagabb, szebb élőhelyet alakítanak ki úgy az ember mint a természet számára
A monitorozás mellett, azt tervezzük, hogy minden évben, minimum 50 újabb hektáron végezzük el a helyreállítási munkálatokat, addig amíg a teljes 200 hektáros terület helyreállítása befejeződik 5000 kocsánytalan tölgy elültetésével.